56 margójára

Január környékén  a rádió bemondta, 56 nem ellenforradalom, hanem  népfelkelés, később pedig azt mondták, hogy forradalom volt. Ez nem töltött el csalódottsággal, mert mindenki sejtette,  a dolgok nem úgy történtek, ahogy az a hivatalos verzióban szerepelt. Aztán Szűrös Mátyás októberben kikiáltotta a köztársaságot, és ezzel elkezdődött egy olyan folyamat, amit talán lehetett volna másként is csinálni. Talán nem állna szemben ennyi ember egymással, talán kevesebb nyál gyűlne a szájakban. Ötvenhat leverése a szocializmus évtizedeiben nem volt nemzeti ünnep, mert az akkori politikai vezetés azért átlátta, hogy a nemzet nem csak baloldaliakból, vagy csak jobboldaliakból áll. Az egyszerű emberek is tisztában voltak azzal, hogy hogyan történtek a dolgok. Azok az évtizedek inkább a lassú feledést, és a múlt hibáinak eltemetését szolgálták. Azt én nem tudom megítélni, hogy  helyes volt-e 56-ot nemzeti ünneppé tenni, mert a politikai szándékokba nem láthattunk bele, sem akkor, sem most. Azt viszont látom, és tapasztalom immáron 29 éve, hogy a nemzeti ünnepünk nem a békét, az összefogást, a hazáért való tenni akarást jelképezi, hanem valami egészen mást, ami nekem nagyon nem tetszik. Lehet forradalmi hangulatot gerjeszteni, és fenntartani is. Én viszont olyan forradalomról nem tudok, a történelmi ismereteimben kutakodva, ami ne rombolt és pusztított volna válogatás nélkül. Mert a forradalom az egyszersmind anarchia is.  Így a győzelem még a győztes számára sem lehet édes, mert az ártatlanok lelkétől nem lehet  szennyes ingként megszabadulni. Ellenforradalom, vagy forradalom, csak szavak. A mögöttes szándék az, ami felemel, vagy mélybe lök. De tudjuk–e, ismerjük-e a mögöttes szándékokat? Elénk tártak–e mindent, és minden oldalról? -,ami kijárna ennek a sokat szenvedett népnek.  Elénk tárták-e a múltat? Nem! Ezt határozottan kijelenthetjük. Miért nem? Erről csak sejtéseink lehetnek. Talán azért, mert az úgymond rendszerváltó pártjaink prominens személyei kompromittálódnának. Szóval, nem érdeke ez egyik politikai pártnak sem. Sem ez, sem ötvenhat valós megítélése. Pártérdekek mentén zajlik “nemzeti hülyítésünk”. Tegyük hozzá, hogy nagy sikerrel, mert az érintettek minden eszközt bevetnek azért, hogy ne derüljenek ki az aljasságaik. Ne derüljön ki a valóság, se ötvenhatról sem az azt követő időszakról. Mondván, jó ez így mindenkinek! Biztos, hogy jó ez így?  Nem jó, viszont minél több idő telik el, annál érinthetetlenebbnek tűnnek a vétkesek, és annál több idő marad a dokumentumok megsemmisítésére.  Azért van egy jó hír is.  Már, akinek ez jó. A szovjet titkosszolgálatok  magukkal vittek néhány tonnányi iratot, mikor a mi népünk, akkor még ifjú fiai bőszen “ruszkik haza” jelszavakat ordibáltak.  A fagyi még visszanyalhat, csak az a kérdés , hogy mikor, és mennyire, és megint kinek fog az fájni?